A holdban él a vízben él
halak, füvek között
és csillag szemmel nézdegél
a fellegek mögött
lágy hangját hosszan hallani
s az erdő megremeg
sás szárnyai nád karjai
befonják az eget
selyem haját köd lengeti
s hogyha elmereng
a szél fütyülve zengeti
a lombos végtelent
csak csillag ő csak látomás
csak fény a tengeren
sugár arcát nem látja más
de fellobog nekem
és minden este rám ragyog
kékjácint mosolya
egyetlen tükre én vagyok
nagy ég milyen csoda!
hogy holdban élt hogy vízben élt
gyöngy és göröngy között
mégis eljött a kedvemért
szívembe költözött
és rajzolgatni álmaim
most mindig ott lakik
kibontja éjem tájain
szelíd világait

Mándy Stefániának 1992-ig nem jelent meg Magyarországon kötete, kizárták az Írószövetségből is, (magyar nyelvű) könyveit Párizsban adták ki, itthon legfeljebb folyóiratokból ismerték verseit.